100 éves születésnap

Érvényes: 
szo, 2010-10-30
100 éves születésnap

100 éves
születésnapját ünnepelte szerető családja körében  múlt héten a mohai
Szabó Károlyné született Rakk Julianna, kit nagy szeretettel köszöntött  a
község is 100. születésnapja alkalmából. Moha község küldöttsége otthonában
kereste fel az idős asszonyt és ajándékozta meg a jeles alkalomból 
virágcsokorral és ajándékcsomaggal, rövid műsorral. Bors Brigitta verse után
Juliska néni lánya  mesélt édesanyja  életéről, a nehéz évekről, arról, hogy mindig
nagyon szerette szűkebb hazáját Mohát, a mohaiakat. Végül Káplár Laura éneke
tette még ünnepélyesebbé a nagy napot.

 Juliska néni 1910. október 19-én született
Mohán, ide járt iskolába, templomba, itt ment férjhez 1929. január 19-én. Itt
éltek férjével, két gyermekükkel, Sándorral és Juliannával a Fő út 94. alatt.
Férje már 1977-ben meghalt, azóta sokat vigyázott az unokára, segített a ház
körül.

Évek óta lányával
és családjával él, ő gondozza nagy szeretettel kincsesbányai otthonukban.

 

Juliska néni mindig szívesen szavalt, nótázott. Testvére,
Rakk Ferenc nótáját nap, mint nap énekelte:

 

Peng a kasza a kertaljai réten

Barna kislány pengeti oly szépen.

Pengésének csengő-bongó hangja

A kertalji kislányt odacsalja.

 

Nem hallatszik a kasza pengése

De hallatszik a pacsirta zengése

A vén nap is mosolyog az égen

Csattan a csók a kertalji réten.

 

Juliska néni versét is szeretnénk megosztani a mohaiakkal:

 

 

Kedves Tanító Úr!

 

Szívem érzéséből köszönetet mondok

Sok fáradozásáért, hogy engem tanított.

A múltamat őrzik a hófehér falak,

Szívem emléketekben örökre megmarad.

Isten jóvoltából végzem iskolámat,

Mára tettem le a nyolcadik vizsgámat.

Lépései nyomát szerencse kövesse,

Hogy tanítványait még sokáig szeresse.

Gyermeki szívemnek ez a kívánsága,

Hogy jó Tanító Bácsit az Isten megáldja.



Tájékoztató az elektronikus ügyintézéshez